Olaszország
A világ legtöbb kultúrális öröksége Olaszországban található.

MENÜ

Crostini al tartufo
Hozzávalók:

8 szelet kenyér – 5 dkg vaj – 3 dkg reszelt parmezán – 1,5 dkg tartufo – 1 kanál darált (apróra vágott) hagyma – só- bors

Elkészítése:

A vaj felét olvasszuk meg egy edényben, majd tegyük hozzá a hagymát és a parmezánt, és dolgozzuk krémesre (alacsony tűzön) némi sóval és borssal.

Megpirítjuk a kenyeret, és belemártjuk a sajtos hagymás krémbe, majd hagyjuk kihűlni. HA megvan, akkor rászórunk némi tartufo reszeléket.

Kaviáros   tramezzini
Hozzávalók:

10 dkg kaviár – 10 dkg vaj – 12 szelet kenyér (a négyzet alakú szeletelt fajtából) – 10 ajóka – 1 kanál Smirnoff vodka
Elkészítés: kikeverjük a vajat, míg habos nem lesz, majd beledolgozzuk a vodkát is szinte cseppenként. Az ajókát összetörjük (mozsárban), majd hozzáadjuk a vajhoz.

Megpirítjuk a kenyeret, és háromszög alakban félbevágjuk. Ezt megkenjük a vajjal és kevés kaviárt teszünk a tetejére.

Hozzávalók

 

Tészta:

Elkészítés

Ha már kész "száraz" lasagnetésztát használunk, akkor a besamelmártást egy kicsit hígabbra készítsük, hogy a tésztalapokat jobban benedvesítse. 

Miután elkészítettük a besamelmártást és a bolognai ragut, akkor kezdjük el a valódi elkészítést. Vegyünk elő egy magasabb téglalap alakú tepsit, majd az aljára tegyünk néhány kanál besamelmártást és terítsük szét. Helyezzük rá a tésztalapokat, majd tegyünk rá egy sor bolognai ragut, majd megint egy sor tésztalap, besamelmártás, bolognai ragu. Addig ismételjük a rétegezést, amíg a hozzávalók el nem fogynak. A tetejére mindig besamelmártást tegyünk. A tetejére végül tegyünk felkarikázott mozzarella sajtot és szórjuk meg parmezán sajttal.

Hozzávalók

  • 25 dkg mascarpone
  • 2 db tojás
  • 2-3 ek cukor
  • 1/2 pohár habtejszin
  • 20-25 db savioardi (babapiskóta)
  • 1/2 kg eper
  • 1 db citrom
  • 1 db narancs

 

Tiramisu:

Elkészítés

Mossuk meg, majd daraboljuk fel az epret, majd tegyük egy tálba a citrom és a narancs kifacsart levével és a cukorral. Adjunk hozzá egy vagy fél liter vizet, (a babapiskóta nedvszívó képességének függvényében) és hagyjuk állni kb. 30 percig. Tehetünk bele ízlés szerint eperlikőrt is. Válaszuk el a tojássárgájákat a fehérétől majd a sárgáját jól keverjük el cukorral, ill. a fehérjét habbá verjük. Ezután az epres léből kivesszük az epreket, aminek a felét összeturmixoljuk. Egy tálban összedolgozzuk a felvert tojássárgáját, a habbá vert fehérjét, a mascarpone krémet, a tejszint és az eperdarabokat. A babapiskótákat áztassuk az epres lébe, majd egy üvegtálba rétegezzük oly módon, hogy a krémmel kezdjük, majd a babapiskótával és így tovább. Az utolsó rétegnek a krém legyen, amire az összeturmixolt epret kenjük fel. Hűtőben 2-3 órán keresztül pihentetjük.
Asztali nézet